Bemutatkozó
Mottóm: „A gyermek földre szállt angyal, aki nem tudja még, hogy a talpacskája poros.” (Gárdonyi Géza)
Dr. Vaszil Lászlónak hívnak és Kerepesen vagyok házi gyermekorvos. 1972-ben születtem Budapesten. Gyermekkorom óta Kerepesen élek, édesanyám is itt volt körzeti gyermekorvos. 1996-ban megnősültem, azóta boldog családban élek, feleségemmel négy fiúgyermeket nevelünk. Keresztényként éljük az életünket, aktívak vagyunk a helyi közösségekben. 2025. pünkösdjén Marton Zsolt püspök úr állandó nős diakónussá szentelt.
A Semmelweis Orvostudományi Egyetemet 1999-ben végeztem el. Az egyetem alatt segédápolóként dolgoztam a Heim Pál kórházban (a Fül Orr Gégészeten) és a Kútvölgyi úti kórházban (a kardiológiai őrzőben), majd az Országos Mentőszolgálatnál lettem mentőápoló, később mentőtiszt, majd részállásban közel négy évig dolgoztam mentőorvosként rohamkocsin. Az orvosi diploma megszerzése után először a kistarcsai Flór Ferenc Kórház gyerekosztályán, majd a Budai Gyermekkórházban dolgoztam a gyermekgyógyász szakvizsgám megszerzéséig. A gyermekgyógyász szakvizsga megszerzése után a gondviselés úgy alakította, hogy édesanyám régi körzetét sikerült átvennem.
Hobbim a zene, nem csak hallgatom, hanem játszom is (dobolok és basszusgitározok különféle zenekarokban), szeretek olvasni és sokat dolgozom a szilasligeti és kerepesi katolikus egyházközösségekért.
Gyógyítási alapelveim:
Meggyőződésem, hogy a gyermekek – egy ideig, kb. 6-8 éves korukig – rendelkeznek egy bizonyos tudással a világ természetes rendjéről és annak normál folyásáról – tulajdonképpen Isten tenyerében élnek. Mi felnőttek ezt a tudást elvesztettük, és jóformán egész életünket azzal töltjük, hogy valamiféle biztos információt szerezzünk önmagunkról és a világról.
Azért választottam az orvosi pályán belül a gyermekgyógyászatot, mert amikor egy gyermek tiszta tekintetébe belenézek, látom rajta ezt a tudást, ezt a bizonyosságot, és – ha csak néhány pillanatra is – de én magam is úgy érzem, birtokában vagyok e tudásnak.
„A gyermek türelmes, a gyermek jóságos, nem féltékeny, nem kérkedik, nem fuvalkodik fel, nem nagyravágyó, nem keresi a magáét, nem gerjed haragra, nem gondol rosszra, nem örül a gonoszságnak, de együtt örül az igazsággal; mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel.”
Ezek a sorok ismerősen csengenek, mert ha a „gyermek” szót behelyettesítjük a „szeretet” szóval, akkor Pál apostol szeretethimnusza áll előttünk. Megdöbbentő, de nekem mindig olyan érzésem támad, mintha egy gyermekre gondolt volna az apostol, amikor ezeket a sorokat megfogalmazta.
A gyermek, ha beteg, őszintén meg akar gyógyulni, és jómagam ehhez igyekszem minden segítséget megadni. A hamis és minden áron gyógyszert fogyasztatni akaró „betegségipar” túlkapásait éppúgy igyekszem elkerülni, mint a felettébb modern – de minden tudományos alapot nélkülöző – ezoterikus, holisztikus és egyéb zagyva irányzatokat, de nem zárkózom el a már bejáratott alternatív gyógymódoktól. Biztos vagyok benne, hogy az egyetemi évek alatt felhalmozott elméleti tudást a gyakorlati tapasztalatokkal ötvözve megtalálható a követendő középút.
Minden rendelés előtt Mónival közösen ezt imádkozzuk:
Mennyei Atyánk!
Te a szeretetet orvosságként adtad nekünk, ne engedd, hogy munkánk terhe alatt erről megfeledkezzünk. Add, hogy derűvel viseljük a nehézségeket, és kellően figyelmesek legyünk a fontos dolgok felismerésére. Ne engedd, hogy saját problémáinkkal terheljük egymást, vagy a betegeinket, de segíts, hogy az ő problémáikat megfelelő együttérzéssel és komolysággal kezeljük. Köszönjük, hogy minden gyermek arcán Te mosolyogsz ránk, és bátor szívvel kérünk, segítsd betegeink gyógyulását! Ámen.
