Immunerősítés gyermekkorban
A gyermekeket leggyakrabban megbetegítő kórokozókat két fő csoportra lehet osztani, a vírusok és baktériumok csoportjára. A két csoportba tartozó kórokozók alapvetően különböznek egymástól, tulajdonképpen teljesen eltérő típusú élőlényekről van szó, csupán az a közös bennük, hogy némelyek közülük betegségeket okoznak az emberi szervezetben.
Összetettségüket és működésüket tekintve, ha a baktériumokat egy modern forma 1-es autóhoz hasonlítjuk, akkor a vírusok a gumitörmelék, ami rátapad az autó oldalára. Mindkettő szélsebesen végigrohan a versenypályán (azaz fertőz), de az egyik egy nagyon bonyolult technika segítségével a saját erejéből (a baktérium), a másik pedig egy „gazda” erőforrásait felhasználva (a vírus). A baktériumok tehát rendkívül összetett belső szerkezetű és kifinomult élettani működéssel bíró szervezetek, míg a vírusok tulajdonképpen a környezeti hatásoknak ellenálló csomagolású genetikai kódok. A baktériumok bejutva a megfertőzött szervezetbe, ott a saját működéseik segítségével szaporodnak, míg a vírusok a gazdaszervezet genetikai kódját felülírva a gazdasejt működéseit programozzák át úgy, hogy az a vírus számára fontos anyagokat állítson elő, végső soron tehát a gazdasejttel termeltetik meg a saját felépítésükhöz szükséges összetevőket. A baktériumok szaporodása elméletileg könnyen gátolható, ha elő tudunk állítani olyan szereket, amelyek a baktériumok saját belső működéseit gátolják. Ezek a szerek a megbetegített szervezet élettani működéseit nem befolyásolják jelentősen. Szerencsére ma már számos ilyen készítmény létezik, ezeket nevezzük összefoglaló névvel antibiotikumoknak. A vírusokkal ezzel szemben sokkal nehezebb dolgunk van, hiszen a szaporodásukat csak úgy tudjuk megakadályozni, ha a gazdasejtek működéseit gátoljuk, ami jelentős károkat okoz az egyébként is beteg gazdaszervezetben. Az antibiotikumok tehát a baktériumok sajátságos belső működéseit gátolják, és mivel a vírusoknak ilyen nincs, ezért a vírusok ellen teljességgel hatástalanok. A fizikális orvosi vizsgálat alapján (hallgatózás, torok- és fülnézés, tapintás, kopogtatás) az esetek túlnyomó többségében biztonsággal megállapítható, hogy az adott betegséget baktérium vagy vírus okozza-e, azaz indokolt-e az antibiotikumos kezelés vagy sem. Ritkábban ennek eldöntésére kiegészítő vizsgálatokra is szükség lehet, pl. a vizelet kémiai és mikroszkópos elemzésére, vagy vérvizsgálatokra (CRP, vérkép). Ma már számos háziorvosi rendelőben rendelkezésre áll úgynevezett „kislabor”, amellyel néhány perc alatt mindezek a vizsgálatok elvégezhetőek. Az antibiotikumok alkalmazása komoly megfontolást és alapos indoklást igényel, fölöslegesen szedve ezek a készítmények jelentős népegésszégügyi kockázatot hordoznak, de ennek kifejtése már egy másik cikk témája lenne.